0003. Szellemfotó 1943-ból!2014.07.27. 15:06, kecskee
A legendavadasz.hu egyik hű olvasója Szigeti Gyöngyi küldte be ezt a képet, magának a szerkesztőnek is majd kommentálta a dolgot.
“Nemrég sikerült megszereznem az unokatestvéremtől, egy eredeti fényképet, ami 1943-ban készült. Eddig csak a fénymásolata volt meg, és addig úgy tudtam, hogy 1944-es a kép, de ennek különösebb jelentősége nincs azt hiszem. Az előtérben anyám áll, de hogy mögötte ki az a kislány, az talán a Jó Ég sem tudja. Nem látni a karját, csak a ruha ujja áll kifelé. Nem látni az arcát, ahogy a Kör-ben volt a szellemlánynak. Igaz az a film jóval később készült, mint ez a fénykép. Van aki azt is vitatja, hogy merre áll a lábfeje, szerintem előre. A kislány árnyéka más irányba mutat, mint a kép többi árnyéka. Van aki azt is furcsállja a képen, hogy a Kaposfüred tábla mögötti katonának csak egy lába látszik, és annak az árnyéka. Én azt mondom, az még valahogy belefér, hogy esetleg úgy van takarásban.”


Az ilyen szellemfotókkal kapcsolatban én rettenetesen szkeptikus vagyok, hiszen hiába 1943-mas fotó elég egy scannelős nyomtató, akár a legbutább képszerkesztői program és két ügyes kéz. Várom a véleményeket.
|