Bár a blog nem naplóként szolgál, hogy minden este rendszerességgel, pontban nyolc órakkor kutya-kötelességem legyen bele írni, azért elszomorító a tudat, hogy két sort nincs időm (erőm?) bepötyögni. Na, meg dizájnolni. 

Az életem apró pici pontok körül forognak: - munka, - barátom, - pénz és hajtás hajtás, semmi alvás! Értelmét nem sokat látom, jó rendben tudom, jogosítvány, de fene megette az egészet! Jövőhét csütörtökön vizsgázom szám szerint Aug. 7-én, pontban 08:00kor és a tudásom egyenlő, azzal a zöldleveli békáéval, aki éppen rátapadt az ablakomra. Nem.. még talán ő is többet tud. A táblák mennek, a rendőri jelzéseket már tudom, de a jobb kéz szabály és ki halad és megy és tolat át elsőként azon a fránya útkereszteződésen, hát az halál, pedig 3 pontos! Tudnom kellene! Műszaki részt pedig hagyjuk. Az elmúlt egy hétben nem sokat tettem a dolgokért, pusztán sírtam, hisztiztem, zokogtam, örültem és az őrült esélytelenek nyugalmával végeztem el a napi teendőimet. 

Az életem pedig egy igazi melodráma. Túlreagálok, nagyon szeretek, utálok és hisztizek, megint nagyon szeretek, túlreagálok és, olyan ez, mint egy őrült körforgalom, amibe betérsz, de hirtelen elzárnak minden kiutat és te csak forogsz és forogsz és körbejársz ugyanezeken a kanyarokon nyolcvanszor és végül beleőrülsz. Sokszor kívánom, bárcsak őrült lennék, akkor nem gondolkodnék ennyit, nem kombinálnék ennyit és nem lenne ennyi problémám. 

Sokszor úgy szeretném, ha más életét élhetném.