Kedves Én! Ezúton is szeretnélek megkérni, arra a csodálatos dologra, hogy légy már egy picit türelmesebb, kevésbé infantilis és féltékeny. Ha ezt betartod, akkor megköszönöm neked, a saját és környezetemben élők idegrendszerének védelméért. 

Lefáradtam kresz órán és hazaérve rögvest neki is lódultam egy telibe talált vizsagmódnak. Megbuktam. Tegnap átmentem mindig és most 1 pont hiányában megbuktam. Szégyen és gyalázat. Minden bukásom után rendszerint milliós nagyságban kellene mérni a vérnyomásom állapotát és valamilyen szinten ilyenkor mellőznöm kellene az, olyan finomságokat, mint: energiaital és kávé. 

Ma egész éjjel és holnap egész nap. Ennyi tanulási időm van a csütörtökön megtartandó délután két órakkor kezdődő kresz vizsgára, amin (mint már előbbiekben említettem a motivációkat) át kellene menni, elsőre. Kevésnek találom ezt a kettő napot, de ha azt nézem, hogy tegnap csak 21 kérdés csoportot tanulmányoztam át és már is átmentem a sorozatos bukások után, azt kell mondanom, ha sikerül befejeznem, nem lesz baj. (Ha csak nem sikerül úgy berémítenem magam, mint elsősegély előtt, totális katasztrófa volt, de átmentem) Igazából az egésznek a nehezén túl lettem akkor, amikor megkaptam az elsősegély kártyámat (inkább igazolólapnak nevezném). Az elsősegély benyomásra, hangulatra és pénzre megy. Ha nem vagy szimpatikus buksz, ha kaki kedve van a vizsgabiztosnak buksz, ha még több pénzt szeretnének buksz. Sajnos ez mindenhol így megy, ahol meglehet ezt játszani, nem a vizsgáztatót szeretném lehúzni, hiszen ahhoz képest, hogy indulás előtt közölték velünk, hogy 10-ből 4 ember bukik, egész szép átlaggal zártunk, hiszen tízből, csak egy ember bukott. (Az pedig nem én voltam!) 

Vacsorázom és irány a gyakorló program, hogy ügyes és okos kislánnyá avanzsáljam magam.