Az igazság az, hogy mára készültem egy film kritikával, ahhoz képest, hogy milyen szemétkupac hever a jegyzettömbömben, igen sokat gondolkodtam rajta. 

A Hachiko avagy egy kutya történetének megfilmesítése. A hachiko alap pillére a hűség, az odaadás, az önfeláldozás és szeretet, véleményem szerint az egész történet ezekre az érzelmekre és tulajdonságokra épül fel, bár most nem fogok nektek kritikát írni róla, mert a filmet nem nyugodt körülmények között láttam és igazából, olyan közömbös volt számomra. 

Félre értés ne essék, nem vagyok kőszívű az Akita és Husky kutyák pedig szívem szerelmei DE! A film bár szív szorító befejezést kapott, még sem éreztem azt az, úgy nevezett "katarzist" a végén. Nem tisztultam meg lelkileg, nem sírtam és valójában többet vártam tőle.

Egy film megtekintése előtt nálam a kritikák elolvasása és (ha megírták akkor) az eredeti könyv elolvasása szigorúan tabu. MERT. A könyv ugye mindig jobb mint a film, ha elképzelek egy karaktert, akkor a filmes szereplő még csak a közelében sem jár, ráadásul az idő korlát miatt, rengeteg jelenetet kénytelenek kivágni, ez pedig jelentősem hozzájárul a minőség romlásához. Ha nagyon sok rosszat olvasok egy filmről, akkor én is úgy állok hozzá és ezáltal nem veszem észre azokat az apró szépségeket a filmben, amiket amúgy meg megfigyelnék. Vagy, ha túl sok jót olvasok róluk, akkor sok reménnyel indulok neki a mozizásnak és végül csalódok. Nem vagyunk egyformák. Más a véleményünk. Nekem például mégegyszer meg kell néznem a Hachikot, ahhoz hogy normálisan értékelni tudjam, mert elsőre ennyit láttam az egészből. 

Vasút - kutya - befogadás - megszeretés - halál - életvégéig tartó hűség. 

Értem én egyébként.. csak még homályos. Kell a nyugodt környezet és teljes odaadás a film felé, irányomból, hogy végképp megérthessem. 

**Ez a kritika előzmény pedig valójában azért jött létre, mert halálosan unom a kreszt és próbálkozom nem falba verve a fejem kínozni magam, hanem hasznos okoskodásokkal tölteni az időt!